Browsing Category

FASHION

BEAUTY FASHION OUTFIT STREET STYLE

HEAT WAVE

2017-08-03
borito

LIFE UPDATE: Annak ellenére, hogy már nagyon rég nem volt új bejegyzés, élek és virulok – valójában épp ez az oka annak, hogy már hetek óta egy percem sincs leülni a gép elé, még az előre elkészített posztjaimat sem volt időm befejezni. Merthogy több is van ám in progress, de most épp annyira fenekestül felfordulóban van az életem, hogy mindenképpen egy kis visszavonulót kell fújnom. Azért majd jelentkezem párszor (csakazértis elkészítem azokat az előre legyártott posztokat!), és később mesélek is majd erről az izgalmas időszakról! Igazából nagyon-nagyon várom! De addig is kövessetek instagramon, ha még nem tettétek, mert ott azért aktívabb vagyok (@rajnairebeka néven lelhettek rám), ééés dobpergés – ime egy új outfit poszt!

Ti hogy bírjátok ezt a hőséget? Én rettentő fázós vagyok, szóval most aztán végre elememben érzem magam (annyira jó, hogy amikor elindulok otthonról, végre nem kell magammal vinnem két pulcsit minden eshetőségre felkészülve!), bár bevallom, ebben a 40 fokban már én is egyre nehezebben funkcionálok. Ennek a csodálatos időnek az apropóján most végre egy nagyon-nyaralós, nagyon-nyárias outfitről hoztam képeket – ez a hímzett, apró pompomos felső most az egyik kedvencem!

Biztosan észrevettétek már, hogy előszeretettel viselem kontyban a hajam (az egyszerű magyarázat: ezzel a gyors megoldással kezelem a bad-hair napjaim), épp ezért nagy rajongója vagyok a különböző hajcsatoknak. A holdacska és a csillag párja szinte egész nyáron a hajamban van! Ó és még valami. Nem tudom, mennyire látszik a fotókon, de az ultimate summer sminkem már évek óta ez az arany kontúrvonal a szemeim körül – Nektek van hasonló bevált praktikátok erre a napsütéses évszakra?

divatblogger (5 of 24)
divatblogger (6 of 24)
divatblogger (20 of 24)
divatblogger (1 of 24)
divatblogger (9 of 24)

divatblogger (21 of 24)
divatblogger (7 of 24)
divatblogger (13 of 24)
divatblogger (14 of 24)
divatblogger (23 of 24)
divatblogger (16 of 24)
divatblogger (11 of 24)

OUTFIT DETAILS | felső, táska, papucs – F&F | mom jeans – Bershka | hajcsatok – H&M

JONNY P – GOOD TO YOU

FASHION OUTFIT

A TÖKÉLETES FÜRDŐRUHA

2017-07-01
hungarian fashion blogger

Ti beszereztétek már az ultimate strand-szettet idény nyárra? Számomra ez mindig egy tortúra – tavaly végigjártam az összes üzletet, felpróbáltam minden olyan darabot, ami csak egy kicsit is szóba jöhetett, majd augusztus legvégén végre megtaláltam a tökéletes fürdőruhát. Tökéletes, értsd: pár öltéssel sikerült magamra igazítanom, így már sehol sem lötyög, lóg vagy nyúlik rajtam. Biztos voltam benne, hogy ezen a nyáron is hasonlóképpen alakul majd a beszerzőkörút, de szerencsére még idejében megmentettek!

Miért is ilyen nehéz megfelelő fürdőruhát találnom? Két roppant egyszerű oka van – az egyik, hogy a furcsa pici méretem miatt valahogy rám nem gyártanak ilyesmit. A másik pedig, hogy bár úszni és a strandon heverészni meglehetősen szeretek, magamat mutogatni már kevésbé, így mindig igyekszem olyan dresszt találni, amely azért eltakar, amennyire csak lehet. Nyilván senkinek sem mondok újat azzal, hogy kis hazánkban leginkább az apró bikinik hódítanak – azonban idén végre elég széles a választék a fürdőruhákból is! Yess! Szóval ha valamikor érdemes szétnézni, ha szép fürdőruhára áhítozik az ember lánya, akkor ez az a pillanat. Ki tudja jövőre milyen trendet fog felénk fújni a divat szeszélyes szele!

A szuper magyar fürdőruhamárkáról már írtam korábban – a Pelso még tavasszal meghívott a sajtóeseményére, ahol megtekinthettük a legújabb kollekcióját, aztán pedig annyira kedvesek voltak, hogy meg is ajándékoztak azzal a darabbal, amelyik a leginkább tetszett (köszönöm!). Már a bemutatón is szemeztem ezzel a narancsos fürdőrucival, odavoltam ezért az ultra-retrós hangulatért. Aztán felvettem, és egy kisebbfajta csoda is történt, még a mérete is tökéletesen passzolt rám – és fantasztikusan érzem benne magam, köszönhetően a derékon található kis fehér csík jótékony, alakformáló hatásának és a szuper-nosztalgikus nyakbakötős megoldásnak.

Szóval valami ilyesmit várok egy fürdőruhától – klasszikus vonalakat, retrós mintát, vidám színeket és kedves részleteket! A bejegyzés alján összegyűjtöttem még pár kedvencemet többféle stílusban, hátha Ti is épp fürdőruha vadászaton vagytok! :)

A képeken: COS fülbevaló, Pelso fürdőruha

divatblogger fürdőruha
hungarian fashion
magyar fürdőruha
swimsuits

LONELY BENSON – TOP TIER LOVE

FASHION MOSTANÁBAN MY PHOTOS

MOSTANÁBAN #2

2017-06-18
budapest-breakfast

Régóta nem készítettem új bejegyzést, annyira zsúfoltak voltak a napjaim, viszont most itt van rengeteg fotó az utóbbi heteimből! Mostanság jártam két csodás új üzletben, ettem az OhMyGreen-ben, hatalmasakat kacagtam Elle Fanning legyezős videóján, és a poszt végén azt is meghallgathatjátok, hogy mit hallgatok én az utóbbi időben. Kétszóval, alliterálva: kedvencek a közelmúltból!

1.Mostanában többször is ebédeltem az OhMyGreen szuperfood bárjában – a Petőfi Sándor utcában található “gyorsétterem” egészséges falatait mindenféle ételre érzékenyek is megkóstolhatják, illetve azoknak is ajánlom, akik szeretik a különböző juice-okat, gyümölcsös krémeket, müzliket, különlegességeket (merthogy meghatározó alapanyagaik közé tartoznak a olyan, újonnan hihetetlenül népszerű hozzávalók mint az acai, chia vagy goji bogyó….). Bevallom, én leginkább az édességeiket szeretem, mert amellett, hogy szépségesek, az ízük is elképesztő, biztos vagyok benne, hogy a fehércsokis fánkjuk a világ legfinomabb fánkja!

OhMyGreen
Budapest-reggeli
OhMyGreen-budapest2. Mostanában nagyon-nagyon ritkán jutok el sajtóeseményekre, de a Cinq Filles új (és egyben első) üzletének megnyitója annyira csodásnak ígérkezett, hogy nem tudtam kihagyni. Az eddig csak budapesti és bécsi reptereken árusított magyar “szuvenírek” most a Paulay Ede utcában, egy virágmintás tapétával ellátott és halvány rózsaszínben tündöklő, bájos boltocskában is a polcokra kerültek. Nemcsak akkor érdemes betoppanni, ha egy külföldi ismerősödnek keresel különleges szuvenírt – a gyönyörű, pasztellszínű dobozokba csomagolt édességek minden alkalomra kiváló ajándéknak bizonyulhatnak. Ha a környéken jársz, mindenképpen nézz be hozzájuk, mert a kis üzlet hangulata elbűvölő (és a változatos cukorkákat is megkóstolhatod! :) ) Most pedig íme, rengeteg fotó, amelyet a megnyitón készítettem – az egyik képen Brigi és Zsófi szupercuki blogger-barátnőim láthatók, én pedig egy F&F felsőt viselek, amit azért is jegyeznék meg így külön, mert már évek óta kergettem egy ilyen görögös, fehér-alapon-kékkel-hímzett felsőt, mindeddig hiába – de ez a darab végre minden szempontból tökéletes, szóval elég boldog vagyok tőle!

CinqFilles-Budapest
budapest-souvenir
fashionblogger-budapest
midcentury-design-budapest
Budapest-postcard
budapest-souvenir
cinqfilles
edited (1 of 18)
balloons-budapest
divatbloggerek
millenial-pink-budapest
edited (2 of 18)
edited (18 of 18)
edited (12 of 18)
sissi
edited (14 of 18)

3. Biztosan sokan láttátok már az alábbi Vogue által készített kis videót – de akkor is muszáj megosztanom, főképp, mert még huszadszorra is épp olyan mulatságos, mint először. A kisfilm főszereplője a tündéri Elle Fanning, akire természetesen most is a legszebb designer ruhákat aggatták, a látvány, és a storyline pedig nagyon Wes Andersonos. A cselekmény roppant egyszerű, mindössze egy szójáték Elle Fanning nevével (a Fanning azt jelenti, hogy legyezni), de annyira vicces (főképp a leányzó miatt), hogy nem lehet vele betelni.

 

4. Egy új designer és vintage üzlet nyílt a Deák tér mellett! A Hababa store-ban megtaláljátok olyan tervezők munkáit, mint a Je Suis Belle, vagy a Konsanszky, de kisebb márkák ruhái közül is válogathattok (pl Pamut Apparel, Vetlényi Alma). Ami nekem nagyon szimpatikus, hogy egy színes, tarka-barka, vidám válogatást kínál az üzlet, köztük olyan tervezőkkel, akiket eddig még nem ismertem, illetve a vintage darabok abszolút barátságos áron szerezhetők be. Ja, és az üzlet workshopok színhelyeként, és kiállítótérként is üzemel – most Vetlényi Zsolt festményeiből láthattok egy mini kiállítást és néhány printje is megvásárolható (igen, ő Alma apukája :) ).

Hababa-store
hababa-budapest
pamut-apparel
budapest-designer-store
jesuisbelle-budapest
alma-vetlenyi
edited (16 of 19)
edited (18 of 19)
edited (12 of 19)
edited (13 of 19)
edited (10 of 19)
edited (14 of 19)

5. Ti mikor láttátok utoljára a Grease-t? Én lehetetlenül régen, pedig nagyon szeretem – ahogy a főcím-zenéjét is. Amióta meghallottam Flo Morrisey és Matthew E. White feldolgozását, ez szól a hangszóróimból, annyira tetszik! Ha van kedvetek megmártózni egy kis nosztaliga hullámban, akkor hallgassatok bele! :)

 

FASHION OUTFIT

OUTFIT POST | GOLDEN SUNSHINE

2017-06-03
divatblogger

Úgy szeretem, hogy most annyi hímzett, dúsan díszített darabot lehet kapni az üzletekben. Már nagyon rég nem volt ennyire sokszínű és gazdag a divat, mint most – legszívesebben felvásárolnám az összes virágokkal hímzett ruhácskát, felvarrókkal teletűzött dzsekit és minden kedvesen díszített nadrágot.

Mert hogyan dobj fel egy kényelmes, hétköznapi, rohangálós összeállítást? Az én receptem erre mindig is az volt, hogy az unalmasabb farmer-póló kombó mellé beemeltem egy (vagy több…) különlegesebb, díszesebb darabot. Ebben az esetben egy arany levelekkel hintett, áttetsző bomber dzseki, és a csillogós arany hátizsák az, ami kicsit feldobja ezt az átlagos szettet. A lazac színű, magasított talpú Puma cipőm pedig már hónapok óta nagy kedvenc!

arany-bomber-dzseki
magyar-divatblogger
budapest-blogger
divatblogger-magyar
blogra8

Outfit details | bomber dzseki – Zara | farmer – H&M | cipő – Puma/Playersroom | hátizsák – Olaszországban vettem | fülbevaló – Iam

PHOENIX – J-BOY

FASHION MY PHOTOS MY WORK

ZOE PHOBIC – AVAGY AZ EGYIK LEGSZERETHETŐBB MAGYAR MÁRKA

2017-05-06
zoe-phobic

Szimon Ágnes Nóra munkáját már a kezdetektől figyelem – még a legelső kollekciójára is emlékszem. Biztosan Ti is kedvelitek, sőt, az is lehet, hogy lapul is egy-két Zoe Phobic darab a szekrényetekben, hiszen a márka óriási népszerűségnek örvend – gyakran látom a táskáit itt-ott feltűnni a városban. Ennek több oka is van, az egyik, hogy Ágó természetesen übercool darabokat tervez (a kedvenceim a hologramos betéttel kiegészített táskái!), de jól tudjuk, hogy ez manapság kevés a sikerhez, nehéz kitűnni a rengeteg versenytárs közül. Amit én a leginkább tisztelek Ágóban, az az, hogy hamar felismerte: teljesen felesleges itthon divatbemutatókkal küszködnie (régebben ruhákat is tervezett), vagy egyáltalán, a hagyományos értelemben véve jelen lenni a túlhypolt magyar divatéletben, rendezvényeken. Sokkal fontosabb, hogy megtalálta és jól ismeri a célközönségét, tudja mire van szükségük és hogyan lehet őket megszólítani (és nem elhanyagolható az az apró tény sem, hogy megfizethetőek az árai).

Nagyon tetszik az üzleti modellje (egyébként a HVG készített vele egy interjút februárban, ide kattintva elolvashatjátok) – és azt is szeretem, ahogyan a social media felületein bánik a vásárlóival. Barátként tekint a követőire, és ügyesen alakított ki egy olyan arculatot és hangnemet, amely nem elidegeníti a célközönségét, hanem amellyel bevonja őket a márka világába. Számomra ez nagyon fontos – a barátnőimmel való találkozók alkalmával gyakran szóba kerülnek a magyar márkák, és mindig arra jutunk, hogy még ha megtehetnénk, akkor sem valószínű, hogy a legtöbbjüknél vásárolnánk. Pedig profi, divatos, kívánatos darabokat pillantunk meg a kirakatban, azonban semmi kedvünk, hogy belépjünk az üzletükbe. A kampányaik, a kommunikációjuk, de még az eladóik is olyan felsőbbrendűséget sugároznak, hogy az inunkba száll minden bátorságunk és önbizalmunk – úgy érezzük, hogy azt közvetítik felénk, hogy nem vagyunk méltóak arra, hogy az ő ruháikat viseljük. Nagy butaság ilyesmit gondolni, tisztában vagyok vele, de sokkal szívesebben öltöm magamra egy olyan márka ruháit, amely a barátjává fogad, amelynek az üzletében otthon érzem magam, és amely segítséget nyújt ahhoz, hogy magabiztosabb legyek.

A Zoe Phobic márka számomra ezt az otthonosságot és bizalmat képviseli, ezért is örültem annyira, amikor Ágó felkért, hogy készítsek pár hangulatfotót a legújabb, HAVANA című táska kollekciójához. Most ezekből a képekből láthattok egy válogatást, remélem Nektek is tetszeni fognak! :)

Az elbűvölően bájos modell Bognár Dorka. A Zoe Phobic webshopját megtaláljátok ide kattinva, a showroomot pedig a Váci utca 49.-ben. A márkát érdemes követni instagramon és facebookon is, mert Ágó az egyik legjobb humorral felfegyverkezett lány, akit csak ismerek!

zoe-phobic
magyar-tervező
divatblogger-designer
magyar-designer
hungarian-designer
táska-tervező
magyar-táska
zoe-phobic-divat
magyar-divat
IMG_2122
IMG_2139
designer-táska
IMG_2324
hungarian-desginer-bag
IMG_2071
IMG_2100
magyar-tervező-blogger
IMG_2366
IMG_2370
IMG_2382
IMG_2227_new
IMG_2239
IMG_2207
IMG_2248

 

 

FASHION INSPIRATION OTHER

LEANDRA, MY HERO

2017-04-27
leandra

Biztos vagyok benne, hogy már többen is láttátok a Vogue múlt heti videóját, amelyben Leandra Medine vezet minket körbe a (hatalmas!) gardróbjában. Azt is tudom, hogy nem kell bemutatnom a hölgyet, mert sokatok nap mint nap követi a blogján, vagy az instagramján – de mivel nekem mostanában óriási inspirációt jelent, és az egyik legnagyobb street fashion hősöm, arra gondoltam, hogy egy gyors poszt erejéig beszélgethetnénk róla! Akinek esetleg nem lenne ismerős, Leandra a Man Repeller (aka Férfi Taszító) online magazin büszke tulajdonosa, amely, ahogy ő fogalmaz “egy humoros blog komoly divatról”. (A cím pedig természetesen onnan eredeztethető, hogy szeret magára olyan holmikat aggatni, amelyeket a férfiak értelmezhetetlennek tartanak.)

Igazából csak pár hónapja kattantam rá visszavonhatatlanul a stílusára, illetve az online magazinjára – szabad perceimben például szívesen használom fel metró-olvasmányként a cikkeit, mert szörnyen szórakoztatóak. Amellett, hogy viccesen ír, Leandra öltözködése is teljesen őrült, nagyon szeretem, hogy a divatot játéknak fogja fel, és összevissza keveri a stílusokat, a mintákat és a színeket. A múltkor írt például egy cikket arról, hogy a mostani minimalista divattal szemben önmagát maximalistaként aposztrofálja – vagyis miután felöltözött, inkább mindig magára ölt még egy (vagy két) réteget. (A szívemből szólt!) Mindemellett az outfit képeit egy kis new york trash hangulat is jellemzi, a lehető leglehetetlenebb helyszíneket és pózokat választja fotózáskor… és a tükör-szelfizést is mesterien careless szinten űzi.

Engem mindig arra inspirál, hogy öltözködjek izgalmasabban (ha úgy tetszik, akkor furcsábban), és merjem jobban kifejezni magam a ruháim által. Szeretnélek benneteket is arra ösztönözni, hogy játszatok felszabadultan az öltözködésetekkel, vegyétek fel hétköznap is azt a különleges darabot, amely már egy éve ott búslakodik magányosan a szekrényetekben, mert még soha sem viseltétek és vállaljátok be nyugodtan a látványosabb ruhákat is, ha éppen ahhoz van kedvetek. Úgyis annyira unalmasak a mindennapok, szóval jöjjenek azok a pink nacik, csillogó flitterekkel kirakott batyuk és strasszos dzsekik, let’s have some fun!

Az alábbi kis videóban Leandra körbevezet minket a gardróbjában és közben önmagáról és a ruhákkal való kapcsolatáról mesél. Egyébként ez épp az a gardrób, amelyben szívesen elvesznék órákra és lángoló szerelemmel szeretnék bele minden egyes holmiba.

Most pedig megyek, és magamra dobálom a legextrémebb ruhadarabjaimat. Igen, mindet egyszerre.

FASHION INSPIRATION

11 MUST-HAVE DARAB TAVASZRA

2017-04-23
1

Minden egyes új szezonban legszívesebben a gardróbom teljes tartalmát lecserélném, mert folyton úgy érzem, hogy nincs mit felvennem, az összes holmimat unom már. Ilyenkor igyekszem magam emlékeztetni a régi trükkre: nem kell az egész ruhatárunkat megújítani, elég csak egy-két új kulcsdarabot beszerezni, amelyekkel rögtön felfrissíthetjük minden összeállításunkat. Itt is van az én wishlistem, vagyis egy-egy verzió az idei tavasz-nyári szezon must-have darabjaira! Az itt látható szépségeket most a legnagyobb fast fashion üzletek kínálatából válogattam, azért, mert biztos vagyok benne, hogy más üzletekben (akár még vintage boltokban) is megtaláljátok az egyes darabok hozzátok leginkább illő változatát.

| 1. Statement fülbevaló – a lényeg, hogy minél nagyobb legyen, de egyszerű. Geometrikus vagy nyers formák előnyben! /Mango

| 2. Fonott táska – a legeslegeslegtrendibb és egyben a legeslegkedvesebb kis kiegészítő idén. /Zara

| 3. Fodros, halványkék blúz. Ha még apró fehér csíkok is díszítik, akkor meglelted a főnyereményt, de a lényeg a látványos fodor. /H&M

| 4. Tömbsarkú papucscipő – ha tehetném, a szivárvány összes színében beszereznék belőle egyet. Vagy kettőt. /Zara

| 5. Igazából ez két must-have darab tökéletes ötvözete – idén tavaszra mindenképpen kell valami rózsaszín (most ez az új fekete), illetve a klasszikus szabású ballonkabát sem hiányozhat egy nő ruhatárából sem (yep, nekem sincs még). Mivel ez a szépség rózsaszín is, meg ballonkabát is, rögtön a bevásárlólistámra került. /Zara

| 6. Kimono kabát – a kimono szabású, mintás kabát (khm köntös) csodás kis találmány, mert szuperül meg tudja bolondítani a hétköznapi basic-póló farmer összeállítást is. /Zara

| 7. Az új farmer – magasderekú, egyenes és vágott szárú. Én azt szeretem, ha minél kevesebb szakadás van rajta. /Pull&Bear

| 8. Hímzett, etnós, virágos ruha. Ez kis darab még fodros is, amiért pluszpont jár! / Zara

| 9. Bőrdzseki (hímzett-virágos!) /Pull&Bear

| 10. Feliratos pólókból soha nem elég – és a napsárgából sem. /Mango

| 11. Egy culotte nadrág! Én most ezt a kis pöttyöset szemeltem ki magamnak. /Zara

2

És Nektek mi szerepel a kívánságlistátokon?

Ez pedig egy nyárias csodaság flamingókkal:

MIKE EDGE – BEEN SO LONG

FASHION OUTFIT STREET STYLE

STARDUST

2017-04-11
magyar blogger

Ez az összeállítás szinte minden nagy, idei kedvencemet egyesíti. A kényelmes, egyenes, vágott szárú farmerem egyszerűen bármivel kombinálható, és a szuperszűk ceruzanadrágok után álom benne a létezés. A hetvenes évek hatású, feliratos pólókból pedig felvásárolnék több évre valót is – ezen most épp az áll, hogy “Babe you got this”, ami felér egy motivációs tréninggel, egészen powerfulnak, és bármilyen erőt próbáló feladatra képesnek érzem magam, amikor viselem.

A színes cipellőkért és a csillogó kiegészítőkért mindig is oda voltam, mert a legegyszerűbb farmer-póló kombót is nagyszerűen fel tudják dobni. Ebben az összeállításban mondjuk ez épp fordítva történik – a pezsgő árnyalatában fénylő dzseki (a COS tavasz-nyári kollekciójában találhatjátok meg egyébként) rettentő hangsúlyos darab. Ha tehát nem akarjuk magunkra vonzani a villamoson zötykölődő minden utas kedves tekintetét, akkor érdemes klasszikusokkal tompítani a hatását (lásd, a farmer-póló, és a kis, fekete láncos táska örök érvényű kombinációját). Borítékolható, hogy azért én ki fogom próbálni valami extravagánsabb mixben is… Ti viselnétek egy ilyen különleges darabot? :)

A csodálatos fülbevalókról is szeretnék még pár szót szólni – emlékeztek még arra a bejegyzésemre, amikor arany-lapokból álló, óriási fülbevalók után áhítoztam? Nos, ezt a darabot láttam már pinteresten, instagramon, méghozzá a legvagányabb és legmenőbb it-girl-ök füleiben, és meg voltam róla győződve, hogy egy designer darabról van szó, amely soha sem lehet majd az enyém. Pár nappal ezelőtt betértem a Mangoba, és ott árválkodott az egyik állványon – én pedig a legnagyobb örömmel, szinte könnyekkel a szememben csaptam le rá. A lényeg, hogy biztosan sokat fogjátok még itt látni, mert annyira gyönyörű!

divatblogger
magyar-blogger
rajnai-rebeka
magyar-divatblogger
larinne-rebeka
outfit-blogger-magyar
rajnai-rebeka-larinne
budapest-blogger
arany-fülbevaló
small32
arany-dzseki

| Outfit details | dzseki – COS | farmer, póló – H&M | táska, fülbevaló – Mango | cipő – Deichmann |

ÁSGEIR – STARDUST

FASHION OUTFIT STREET STYLE

TAVASZI OUTFIT

2017-03-11
outfit blogger

Bármilyen fázós is vagyok, amint előbukkannak a tavaszi nap első sugarai, máris azon mesterkedem, hogyan lehetne végre otthon hagyni a kabátomat. Ilyenkor szoktam magamra ölteni ezt az óriási gyapjú pulcsit, ami már hosszú évek óta az egyik legmelegebb és legkedvencebb darabom. Még anyukám kötötte a 90-es évek elején (igen… elég ügyes!), és rengeteget hordta ő is, én pedig még annál is többet. Mégis, ez a közel 25 éves kardigán sokkal jobb állapotban van, mint a kötött pulcsik, amiket 1-2 hónapja vettem valamelyik fast fashion üzletben…

Szeretem benne, hogy sokféleképpen és izgalmasan kombinálható – például más léptékű mintákkal mixelni a legjobb! Itt egy napsárga, kicsit 40-es évek hatású, bő blúzzal vettem fel, ami egy új secondhand szerzemény, és egyszerűen csodálatos viselni (Ti is szerettek ilyen kincsekre vadászni?). A fekete skinny farmer és a bokacsizma kicsit karcosítja a képet – a sárga Zara táskám pedig a kardigán bohém hangulatát erősíti… Szóval elég nagy a stíluskavalkád, de nekem annál inkább tetszik az összhatás. Jaj, majd elfelejtettem, a fülbevalómat szintén anyukámtól csentem! :)

magyar divatblog
kötött pulcsi outfit
tavaszi outfit
divatblog budapest
black skinny jeans
hungarian blogger
personal style blogger hungary
magyar divatblogger
sárga blúz
vintage divatblogger

a fotókat készítette – Mihalik Lilla | utómunka – én

REAL ESTATE – DARLING

BEAUTY FASHION MY PHOTOS MY WORK

BACKSTAGE FRAGMENTS

2016-11-26
img_8450

img_8347

 

Ha követtek intsagramon, akkor már több fotót is láthattatok azok közül, amelyeket most fogok közzétenni, mert nem bírtam ki, hogy ne osszam meg egy-két kedvencemet Veletek.

November 5-én a Tesla ipari hangulatú loft termében két magyar márka is prezentálta a 2017-es tavasz/nyári, illetve a jelenlegi őszi/téli kollekcióját.  A Use Unused és Anda munkáját minden alkalommal kíváncsian várom, mert mindig szuperprofik, ezért nagyon örültem neki, hogy ezúttal individuálisabb, kevésbé monumentális, sokkal inkább intimebb hangulatban zajlottak a bemutatók. A show-kat a BigBag PR Agency rendezte – nem titkolom, hogy én is ennél az ügynökségnél dolgozom, így fantasztikus volt elejétől a végéig részt venni a szervezésben és végigkísérni a projektet!

Egy korábbi bejegyzésemben már meséltem arról, hogy milyen izgalmas hely a backstage, illetve, hogy mennyire szeretem ott lencsevégre kapni a modellek tétova mozdulatait, és azt a folyamatot dokumentálni, ahogy egyik show-ról a másikra változnak át. Szóval most is a kulisszák mögül hoztam Nektek képeket, remélem tetszeni fognak! :)

Ha még több fotót szeretnétek látni, akkor kattintsatok a Fashion Week Budapest oldalára, ahol az összes kollekciót megtekinthetitek!

 

img_8356

img_8247

img_8253

img_8504

img_8379

img_8268

img_8299

img_8391

img_8361

img_8392

img_8310

img_8432

img_8450

img_8464

img_8492

img_8446

img_8470

img_8565

img_8476

img_8610

img_8505

img_8506

img_8728

img_8715

img_8772

img_8768

img_8752

img_8761

img_8765

img_8762

img_8743

img_8790

img_8777