Browsing Category

BEAUTY

BEAUTY MY PHOTOS

MI VAN A PIPEREASZTALOMON?

2017-10-07
blanche-termeszetes-szepsegapolas-25

Őszintén, én csak egy-két éve kezdtem el foglalkozni a bőrápolással – már több, mint két éve dolgozom szépségápolási termékek pr kommunikációjával, de talán akkor kezdett el igazán érdekelni ez az egész téma, amikor megláttam az első kis mimikai ráncot a szám sarkában… Félre ne értsetek, egyáltalán nem félek az évek múlásától – egyszerűen csak észrevettem, hogy ha odafigyelek magamra, és arra, hogy mit kenek a bőrömre (addig a pontig igazából nem is kentem semmit), akkor egy kicsit le lehet lassítani a folyamatot. Sőt, egészen bámulatos változásokat lehet elérni akár pár nap leforgása alatt.

Az utóbbi hónapokban több termékkel is kísérleteztem, épp ezért örültem meg annyira, amikor megkeresett Dani Kata, hogy próbáljam ki az induló, Blanche névre keresztelt natúr kozmetikumait, és ha tetszenek, akkor meséljek Nektek róluk. Egyrészt szerintem borzasztóan különleges, hogy ő maga készíti ezeket a krémeket, nagyon izgalmasnak és inspirálónak találom a történetét, azt, hogy szenvedélyből, a szörnyen bonyolult hazai bürokratikus viszonyok között hozta létre a márkát, ment utána minden hozzávalónak, csomagolásnak. Mesélt arról, hogy mennyire nehéz volt megszerezni minden engedélyt, vagy éppen egy-egy olyan illatanyagot, amely teljesen hipoallergén, amely esetleg nem kapható kis hazánkban. Szóval, a krémek alkotója igazi girlboss, wonderwoman – mindezt azért szerettem volna megsúgni, még itt az elején, mert talán így még jobban megértitek az elragadtatásomat. :)

Bevallom, az elején egy icipicit még szkeptikus voltam – sajnos mindig az vagyok a bio és natúr szók hallatán, az embernek rögtön régi, rossz élmények ugranak be róluk – azonban amikor kibontottam és megszaglásztam a termékeket (Nektek is ez az első dolgotok?), elszállt minden kétely. A gyümölcsös, cseppet sem tolakodó, de azért erőteljes, természetes illatuk már félig meggyőzött arról, hogy ezekben a cuccokban bizony van anyag bőven… Volt, amit rögtön elkezdtem használni (például a Rozé ajakápolót és a Vanilla ajakradírt, még az esküvőm előtt, hogy tökéletesen mutasson a rúzs az ajkaimon – ezeket csak ajánlani tudom, főleg, hogy már rég kerestem egy jobb és természetesebb alternatívát a labello helyett…). Azonban a többi krémet csak a nászutam után próbáltam ki, bár így visszagondolva keresve sem találhattam volna jobb alkalmat arra, hogy megnézzem, mit tudnak: az utazás alatt nem használtam semmilyen test- vagy arcápolót, így a sós tengervíz hihetetlenül kiszárította az amúgy is nagyon vízhiányos bőrömet.

Amikor hazaértem az új (még jóformán üres és rettentően káoszos) lakásunkba, hálát adtam érte, hogy azonnal bevetésre készen állt a mentőcsomagom. Amint tudtam, kipróbáltam mindet: a kávés testradírt, az avokádós testápolót, a szőlőmagolajos arcápolót… és rögtön annyira megszerettem őket, hogy esténként azóta is használom mindet. Gazdag, telített krémeknek képzeljétek el őket, amelyeket alaposan a bőrbe kell dolgozni – igazából ez az egyik, ami nagyon tetszik bennük. Érzem, ahogy alaposan felszívódnak, és egészen mélyen hatnak, ráadásul emiatt valahogy más, jobb kapcsolatba kerültem a saját bőrömmel is, mint korábban, amikor más testápolókat használtam. Végre értelmet nyert a számomra a “me-time”, hogy milyen az, amikor egy fárasztó nap után pár percet csak magamra és a testem ápolására szánok, finom illatokkal és olyan termékekkel veszem magam körbe, amelyek tényleg jó hatással vannak a bőrömre.

Merthogy ezek a termékek garantáltan organikusak és mentesek minden kemikáliától és parabéntől (Ti amúgy tudjátok, mik azok a parabének? Csak mert én sokáig nem tudtam: hormontartalmú kozmetikai tartósítószerek, amelyek a bőrön át felszívódva mindenféle károsodásokat okozhatnak a szervezetben.). Nem vagyok szakértő, és nem is szeretnék belemenni ebbe az egészbe – a lényeg az, hogy fantasztikus érzés valami olyat magamra kenni, ami tudom, hogy honnan származik és biztosan jót tesz a bőrömnek.

Itt most nincs lehetőségem arra, hogy mindegyik terméket bemutassam Nektek, de a Blanche webshopjában minden krém mellett láthatjátok a hatóanyagokat is, és elolvashatjátok, hogy milyen hatással vannak rátok – akkor is izgalmas olvasnivaló, ha még csak nézelődtök! Egyébként az abszolút kedvencem a Q10 + hyaluronsavas szemkörnyékápoló lett, amely nagyon finoman hidratálja a szem alatti vékony bőrt, és segít az apróbb, rakoncátlan ráncocskákat kisimítani… De itt is van a TOP 3 favourite:

  1. Q10 + hyaluronsavas szemkörnyékápoló (az emlegetett pihe-puha kis krém)
  2. Avokádós testápoló szőlőmagolajjal (ennek a finom illatát két szobával odébb is érezni)
  3. Agyagos arcradír epermaggal (eper! eper!)

Ha szeretnétek Ti is kipróbálni ezeket a kis csodákat, akkor ide kattintva találjátok a webshopot, ha pedig naponta szeretnétek hallani a márkáról, akkor kövessétek facebookon!

A fotókat én készítettem.

blanche-termeszetes-szepsegapolas-3
blanche-naturkozmetikum
blanche-termeszetes-szepsegapolas-18
blanche-termeszetes-szepsegapolas-27
blanche-termeszetes-szepsegapolas-26
blanche-termeszetes-szepsegapolas-17
blanche-termeszetes-szepsegapolas-13
blanche-termeszetes-szepsegapolas-9
blanche-termeszetes-szepsegapolas-19
blanche-termeszetes-szepsegapolas-22
blanche-termeszetes-szepsegapolas-29
blanche-termeszetes-szepsegapolas-24
blanche-termeszetes-szepsegapolas-31
blanche-termeszetes-szepsegapolas-34

 

BEAUTY FASHION OUTFIT STREET STYLE

HEAT WAVE

2017-08-03
borito

LIFE UPDATE: Annak ellenére, hogy már nagyon rég nem volt új bejegyzés, élek és virulok – valójában épp ez az oka annak, hogy már hetek óta egy percem sincs leülni a gép elé, még az előre elkészített posztjaimat sem volt időm befejezni. Merthogy több is van ám in progress, de most épp annyira fenekestül felfordulóban van az életem, hogy mindenképpen egy kis visszavonulót kell fújnom. Azért majd jelentkezem párszor (csakazértis elkészítem azokat az előre legyártott posztokat!), és később mesélek is majd erről az izgalmas időszakról! Igazából nagyon-nagyon várom! De addig is kövessetek instagramon, ha még nem tettétek, mert ott azért aktívabb vagyok (@rajnairebeka néven lelhettek rám), ééés dobpergés – ime egy új outfit poszt!

Ti hogy bírjátok ezt a hőséget? Én rettentő fázós vagyok, szóval most aztán végre elememben érzem magam (annyira jó, hogy amikor elindulok otthonról, végre nem kell magammal vinnem két pulcsit minden eshetőségre felkészülve!), bár bevallom, ebben a 40 fokban már én is egyre nehezebben funkcionálok. Ennek a csodálatos időnek az apropóján most végre egy nagyon-nyaralós, nagyon-nyárias outfitről hoztam képeket – ez a hímzett, apró pompomos felső most az egyik kedvencem!

Biztosan észrevettétek már, hogy előszeretettel viselem kontyban a hajam (az egyszerű magyarázat: ezzel a gyors megoldással kezelem a bad-hair napjaim), épp ezért nagy rajongója vagyok a különböző hajcsatoknak. A holdacska és a csillag párja szinte egész nyáron a hajamban van! Ó és még valami. Nem tudom, mennyire látszik a fotókon, de az ultimate summer sminkem már évek óta ez az arany kontúrvonal a szemeim körül – Nektek van hasonló bevált praktikátok erre a napsütéses évszakra?

divatblogger (5 of 24)
divatblogger (6 of 24)
divatblogger (20 of 24)
divatblogger (1 of 24)
divatblogger (9 of 24)

divatblogger (21 of 24)
divatblogger (7 of 24)
divatblogger (13 of 24)
divatblogger (14 of 24)
divatblogger (23 of 24)
divatblogger (16 of 24)
divatblogger (11 of 24)

OUTFIT DETAILS | felső, táska, papucs – F&F | mom jeans – Bershka | hajcsatok – H&M

JONNY P – GOOD TO YOU

BEAUTY

HOGYAN DOBJ FEL EGY LAZA HAJFONATOT?

2017-03-27
hair tutorial frizura

Nemrég vettem egy csomag arany színű hullámcsatot, amelyek olyan szépen csillognak, hogy általában nem elégszem meg egy-két darab funkcionális viseletével – egyszerre akarom a hajamba tűzni mindet. Ez a frizura is valahogy így született, érdemes kísérletezni, több formát, alakzatot is kirakhatunk a csatokból (a legegyszerűbb például egy háromszög), de ezt a szuperkusza, kócos, laza fonatot épp ez a mennyiség, és a csatok véletlenszerű(nek tűnő) elhelyezése dobja fel.

Ti kipróbálnátok? :)

haj-frizura-csattok
fonott-haj
braided-hairdo
fonott-frizura

VANESSA CARLTON – RIVER

BEAUTY ILLUSTRATION MY WORK

CSODASZER PATTANÁSOK ELLEN

2017-03-16
fashion-illustration-beauty-divatrajz

Vallomás: éveken keresztül szenvedtem a pattanásoktól. Tinédzserkoromban egész jól megúsztam a dolgot, így azt hittem, hogy később sem lesz probléma a bőrömmel, egészen 21 éves koromig. Teljesen hirtelen jöttek elő újra az aknék, és megkeserítették minden tükör előtt töltött percemet. Hamar rájöttem, hogy ez nem felszíni probléma, így sorra jártam az összes orvost, végigcsináltam minden vizsgálatot, becsületesen beszedtem a felírt gyógyszereket, de hiába.

Miért is mesélem el mindezt?

Mert biztos vagyok benne, hogy közületek is sokan küszködnek ezzel, és ha valaki, akkor én tudom, mennyire kellemetlen és bosszantó, milyen óriási önbizalomhiányt tud okozni. Épp ezért szeretném Veletek megosztani a tapasztalatomat egy krémről, amelyet egy éve többen is ajánlottak nekem, a gyógyszertárakban kapható La Roche Posay Effaclar Duo (+)-t. Azóta már mindenhol látom, magazinokban, online felületeken – én szinte utolsó esélyként próbáltam ki.

Azt hiszem nekem ez a krém tette helyre a bőrömet. Tavasszal kezdtem el használni, és augusztus végére eltűnt az összes bosszantó pötty – persze lehetséges, hogy más változás is közrejátszott, de mivel már az első használata után láttam egy kis javulást, biztos vagyok benne, hogy tényleg segített. Üde, friss, gélszerű állaga van, rögtön megnyugtatja a bőrt, anélkül, hogy utána zsíros érzetet hagyna maga után.

Szóval, ha Te is hasonló problémával hadakozol, és már mindent kipróbáltál (azért fontos, hogy elmenj orvoshoz, mert az aknés bőr számtalan betegséget jelezhet), de ha már mindent megtettél amit csak lehetett, akkor talán érdemes lehet még kipróbálni ezt a krémet is. Az ára nem vészes – 4200 Ft, és bőséges használattal is hónapokra elegendő! Ezen a linken még több infót megtalálsz róla, az összetevőiről, illetve mások véleményét is elolvashatod.

Ha Ti már használjátok/használtátok, akkor írjátok meg a véleményeteket, kíváncsi vagyok, vajon Nektek működött-e! Vagy esetleg van más csodaszeretek, amit érdemes lenne megosztani a sorstársakkal? 😀

* Az illusztrációt és a fotókat én készítettem *

pattanások-krém
aknés bőr-beauty

BEAUTY MY PHOTOS OUTFIT

READY FOR SPRING, BUT IT’S STILL SO WINTER

2017-02-20
IMG_0093

Ilyenkor februárban már alig bírok magammal – minden porcikám a tavaszi napsugarak és a vidám madárcsicsergés után áhítozik. Persze a mínuszokban még nehezebb elképzelni, hogy valaha újra eljön a nyár, de addig is próbálom magam jobb kedvre deríteni – méghozzá olyan apróságokkal, mint egy új smink, kedves ékszerek, vagy bájos színek!

A fotókon látható üde, blush smink például az egyik legegyszerűbb kis trükköm arra, hogy előcsalogassam a tavaszt (én legalábbis szeretem ezt hinni)! A 2017-es tavasz-nyári szezonra szánt kollekciók bemutatóin számtalan hasonlóan púderes hangulatú sminket láthattunk, így arra gondoltam, hogy az egyszerűsége miatt talán ezzel még én is megpróbálkozhatom. A legalapvetőbb kellékekre lesz csak hozzá szükséged: szempillaspirálra, valamint egy édesen barack színű rúzsra, és árnyalatban hozzá illő arcpirosítóra, amelyet az orcáidon, és a szemöldökcsontodon is használhatsz, hogy megnyisd a tekinteted.

Ez a halvány rózsaszín, oversized pulóver a pihe-puha, meleg ölelésével pedig az egyik legjobb barátom most, a minimalizmusát általában apró, finom ékszerekkel egészítem ki, ahogy a képeken is láthatjátok (bár azért ott mosolyog a hatalmas, ametiszt hatású dupla gyűrűm is, de azt hiszem ennyi igazán belefér még a minimalizmus jegyében is ;))

Egyébként olvastátok már Garance Doré – Love Style Life c. könyvét? Nem bírok vele betelni! A bejegyzés végén pedig meghallgathatjátok azt a dalt is, amire mostanában táncolok – hamarosan jön egy új, tavaszi playlist is! :)

0
IMG_0069
IMG_0092
IMG_0074
IMG_0076
IMG_0143

pulcsi, fülbevalók – H&M, nadrág – Zara, nyaklánc – vintage, köves gyűrű – six

M.I.L.K. – FOLLOWING THE SUN

 

BEAUTY FASHION MY PHOTOS MY WORK

BACKSTAGE FRAGMENTS

2016-11-26
img_8450

img_8347

 

Ha követtek intsagramon, akkor már több fotót is láthattatok azok közül, amelyeket most fogok közzétenni, mert nem bírtam ki, hogy ne osszam meg egy-két kedvencemet Veletek.

November 5-én a Tesla ipari hangulatú loft termében két magyar márka is prezentálta a 2017-es tavasz/nyári, illetve a jelenlegi őszi/téli kollekcióját.  A Use Unused és Anda munkáját minden alkalommal kíváncsian várom, mert mindig szuperprofik, ezért nagyon örültem neki, hogy ezúttal individuálisabb, kevésbé monumentális, sokkal inkább intimebb hangulatban zajlottak a bemutatók. A show-kat a BigBag PR Agency rendezte – nem titkolom, hogy én is ennél az ügynökségnél dolgozom, így fantasztikus volt elejétől a végéig részt venni a szervezésben és végigkísérni a projektet!

Egy korábbi bejegyzésemben már meséltem arról, hogy milyen izgalmas hely a backstage, illetve, hogy mennyire szeretem ott lencsevégre kapni a modellek tétova mozdulatait, és azt a folyamatot dokumentálni, ahogy egyik show-ról a másikra változnak át. Szóval most is a kulisszák mögül hoztam Nektek képeket, remélem tetszeni fognak! :)

Ha még több fotót szeretnétek látni, akkor kattintsatok a Fashion Week Budapest oldalára, ahol az összes kollekciót megtekinthetitek!

 

img_8356

img_8247

img_8253

img_8504

img_8379

img_8268

img_8299

img_8391

img_8361

img_8392

img_8310

img_8432

img_8450

img_8464

img_8492

img_8446

img_8470

img_8565

img_8476

img_8610

img_8505

img_8506

img_8728

img_8715

img_8772

img_8768

img_8752

img_8761

img_8765

img_8762

img_8743

img_8790

img_8777

BEAUTY FASHION MY PHOTOS

MOMENTS FROM THE BACKSTAGE

2016-10-16
img_7683new

img_7683new

 

Tegnap több magyar tervező divatbemutatóján is részt vehettem: Dori Tomcsanyi, Je Suis Belle és Nanushka is meghívott a legújabb, 2017-es tavasz-nyári kollekciójának debütálására.

A ruhák mint mindig, most is mesések voltak – bár számomra most sokkal különlegesebb íze volt mindegyik kollekciónak, mint eddig. Sokkal bátrabb, kísérletezőbb (és egyben valahogy hordhatóbb) ruhákat láthattunk, átgondoltabbnak és komplexebbnek tűnt az inspiráció, és ami nekem a legjobban tetszett, hogy sokkal izgalmasabbak voltak a printek és a díszítések is, mint az előző szezonokban.

Dori Tomcsányi kollekciójában a retró hatású színek és minták, illetve a farmer anyag kelt új életre, a Je Suis Belle duója pedig messzi tájakra kalauzolt el minket – méghozzá olyan színpompás és ragyogó, flitteres motívumok formájában, mint a kínai aranyhalak, egzotikus kismajmok, vagy az amerikai zászló, a digitális printeken pedig jókedvű lámák tűntek fel. Nanushka kollekciójának gondolata is az utazás köré épült, bonyolult, pálmafás-sivatagos minták, szalmakalapok és finom homokszín repített bennünket egy képzeletbeli, keleties vakációra.

Arra gondoltam, hogy catwalk képek helyett most inkább backstage fotókat fogok Nektek mutatni, ennek pedig több oka is van. Általában mindig a fotósok között állok a bemutatókon, és onnan lövöm a képeket, azonban most a nézőtéren ültem, és úgy döntöttem, hogy most inkább én is megpróbálom “csak” átélni a finom selymek lebbenését, vagy a csillogó díszítések szikrázást, hiszen a ruhákat úgyis meg tudjátok majd nézni a lookbook és kampányképeken, ahol sokkal szebben fognak látszódni a részletek, mintha az én elmosódott fotóimból próbálnátok valamit kibogarászni.

A backstage viszont egy misztikusabb hely, hiszen sokkal kevesebb képet és anyagot láttok onnan kiszivárogni – pedig itt történik az igazi varázslat. Fantasztikus látni, ahogy megérkeznek a modellek, sokszor átlagos szépségnek tűnő fiatal lányok, smink nélkül, szakadt farmerben, majd egyik bemutatóról a másikra változnak át elbűvölő szirénekké. Az állványokon mesés összevisszaságban (de igazából mesteri rendben) a különböző tervezők ruhái, tarka-barka, izgalmas cipellők mindenhol, el nem múló hajlakk-illat és friss kacajok keverednek össze a színfalak mögött. Számomra talán a legszebb feladat épp ebben a közegben lefotózni a lányokat – mielőtt határozott nőként lépnének a kifutóra, észrevétlen elkapni a tétova mozdulataikat, a sokszor félénk mosolyukat, tekintetüket. Persze mindezt rettentő nehéz visszaadni, de remélem, hogy tetszeni fognak a fotóim, amelyeket itt láthattok :)

Ha szeretnétek jobban szemügyre venni az egyes tervezők kollekciót is, akkor kattintsatok a facebook oldalukra!

| DORI TOMCSANYI | JE SUIS BELLE | KONSANSZKY | ÁERON | NANUSHKA

 

img_7378

img_7448

img_7398

img_7357

img_7530

img_7401

img_7416

img_7445

img_7433

img_7513

img_7410

img_7553

img_7564

img_7565

img_7556

img_7552

img_7469

img_7579

img_7611

img_7600

img_7689

img_7693

img_7595

img_7629

img_7618

img_7636

img_7665

img_7672

img_7667

img_7643

img_7718

img_7707

img_7727

img_7729

img_7723

img_7731

img_7584

img_7786new

BEAUTY FASHION MY PHOTOS MY WORK STREET STYLE

ROOFTOP SUNSET

2016-09-10
blog18

blog2

 

Talán ezek a legkedvencebb fotóim, amiket valaha is készítettem. Az egyik kedves barátnőm, Molnár Bernáth Szonja épp a stylist portfólióját bővíti – szóval ez remek alkalmat szolgáltatott arra, hogy szervezzünk egy szuper-fun divatfotózást!

Az egyik hangulatos nyári naplementekor felmásztunk a Corvin-tetőre, ahol 3 vidám összeállítást fotóztunk be. Mindenképpen jókedvű képeket szerettünk volna, a modell, Bernáth Uchi elragadó mosolyába pedig teljesen beleszerettünk! Remélem Nektek is annyira fog tetszeni a sorozat, mint nekünk – például mit szóltok az utolsó képeken látható csillám-sminkhez? :)

 

blog1

blog3

blog4

blog11

blog7

blog6

blog8

blog9

blog10

blog19

blog12

blog13

blog16

blog17

blog18

blog15

blog20

blog21

blog24

blog23

blog22

 

FATHER JOHN MISTY – REAL LOVE BABY

 

BEAUTY

SPONSORED VIDEO | BEAUTY AJÁNLÓ

2016-09-05
signal6

signal6

 

Biztosan láttátok már ezt a fogkrémet mosolyogni a drogériák polcain, vagy egy-egy divatmagazinban. Amikor először megpillantottam, rögtön tudtam, hogy ki kell próbálnom, mivel korábban már használtam a testvérét, a Signal White Now-t, és az meglepően fehérré változtatta a fogaimat (de kit áltatok, már csak a csillogó türkiz-pink csomagolása miatt is megvettem volna ezt az új csodát!).

Sajnos nekem sem tökéletes a fogsorom, pedig szinte az egész gyerek- és tinédzserkorom azzal telt el, hogy havonta jártam fogszabályzásra kínozni magam – amelynek már most, pár év elteltével sem látszik az eredménye. Igaz, annyira nem is bánom (éljenek a szépséghibák!), viszont igyekszem őket – már amennyire lehet – legalább fehéren tartani. A klinikai fogfehérítéstől és a különböző fehérítő praktikáktól kicsit ódzkodom, folyton azt hallom, hogy többet ártanak mint használnak (aztán persze ki tudja, egyszer majd jó alaposan utána kéne nézni), ezért a hétköznapokban próbálok inkább olyan egyszerű megoldásokkal élni, mint a fehérítős fogkrémek használata. Mivel rengeteg márkát kipróbáltam már, elárulhatom, hogy eddig tényleg ez a kedvencem! :)

A Signal White Now Glossy Chic betartja amit ígér: azonnal fehérebb és ragyogóbb fogakat varázsol, és elképesztően finom íze van (valamint a pipere asztalkán is csodásan mutat 😉 ).

A fotók után megtaláljátok a fogkrém szuper-girly kis videóját is!

És Nektek mi a tapasztalatotok? Van köztetek olyan, aki már kifehérítette a fogait? Kinek melyik fehérítős fogkrém vált be?

 

*Ezt a posztot a Signal szponzorálta, de mint minden más bejegyzésemben, most is kizárólag a saját véleményemet és gondolataimat olvashatjátok.

 

signal7

signal2

signal5

signal4

signal3

 

BEAUTY OUTFIT

BEAUTY AJÁNLÓ | MIVEL ÁPOLOM A TINCSEIM?

2016-05-29

blogra1

 

Arra gondoltam, hogy ha találok egy-egy olyan terméket, ami nekem NAGYON beválik, azt megosztom Veletek is, hátha segíthetek valakinek. Szóval most jöjjön egy kis hajápolás! :)

Most épp a Dove AHS legújabb, Regenerate Nourishment termékcsaládját használom, amelyet az extrán károsodott tincsekre fejlesztettek ki. Én szerencsés vagyok, mert a hajam egészen egészséges, sűrű és erős, ami szerintem annak is köszönhető (a szuper gének mellett, köszi anyu-apu!), hogy igyekszem nagyon vigyázni rá. Még sosem festettem, és más roncsoló szerkezetek és eljárások közelébe se mentem. Néha kicsit kivasalom, de ezt is csak akkor, ha már teljesen kezelhetetlen-lázadó állapotban van. A szálak vége azonban folyton száraz és sprőd, kevésbé fényes, így én mindig erre a problémára kutatok csodaszereket.

Pár hete kezdtem el ezeket a termékeket használni – az fontos, hogy a sampont, a balzsamot és a hajápoló szérumolajat is, egyszerre – és egészen úgy tűnik, hogy találtam egy megodást a száraz és fénytelen hajra. Ami még szupercool, hogy puhák, selymesek és könnyedek lesznek a tincsek, és sok olyan termékkel ellentétben, amiket eddig használtam, tovább friss marad. Egy kis időbe telt, mire rájöttem, hogyan és mikor lehet a leghatékonyabban felvinni a szérumolajat, szóval itt egy tipp: hajszárítás után, illetve akár napközben is érdemes használni. Ha kezd szárazzá válni a hajszálak vége, akkor egy keveset eloszlatok a tincsek végén, és újra fényesebbek és teltebbek lesznek a szálak.

Ha kíváncsiak vagytok before-after fotókra, és egy kis bizonyítékra, akkor érdemes megnéznetek ebben a régebbi bejegyzésemben a frizurámat… Na igen, szóval most már látjátok milyen változásról beszélek! 😀

*És mielőtt még azt hinnétek, ez a poszt nem volt szponzorálva! :)

***

I thought that maybe I should share with you some products that I use and that I find satisfying to help you if you are uncertain about some beauty problems. So now, let’s see my hair care routine! :)

At the moment I use the newest product family of Dove AHS, the Regenerate Nourishment shampoo, conditioner and serum-in-oil. These were created for extremely damaged hair, and while mine is rather healthy and strong (thanks to the good genes mom and dad) and I try to take good care of it (eg.: I have never bleached it or colored it) my hair is often really dry and dim. So I was looking for some magic-trick for this problem, and it seems like I have finally found a solution. I started to use this product family a few weeks ago and they really help my hair to be more soft, lighter and shiny.

If you would like to see some before-after photos, take a look at my hair in this previous post… Now you can see the difference! :)

*No, this post was not sponsored! :)

 

blogra2

01

02

03

blogra3