BEAUTY MY PHOTOS

MI VAN A PIPEREASZTALOMON?

2017-10-07
blanche-termeszetes-szepsegapolas-25

Őszintén, én csak egy-két éve kezdtem el foglalkozni a bőrápolással – már több, mint két éve dolgozom szépségápolási termékek pr kommunikációjával, de talán akkor kezdett el igazán érdekelni ez az egész téma, amikor megláttam az első kis mimikai ráncot a szám sarkában… Félre ne értsetek, egyáltalán nem félek az évek múlásától – egyszerűen csak észrevettem, hogy ha odafigyelek magamra, és arra, hogy mit kenek a bőrömre (addig a pontig igazából nem is kentem semmit), akkor egy kicsit le lehet lassítani a folyamatot. Sőt, egészen bámulatos változásokat lehet elérni akár pár nap leforgása alatt.

Az utóbbi hónapokban több termékkel is kísérleteztem, épp ezért örültem meg annyira, amikor megkeresett Dani Kata, hogy próbáljam ki az induló, Blanche névre keresztelt natúr kozmetikumait, és ha tetszenek, akkor meséljek Nektek róluk. Egyrészt szerintem borzasztóan különleges, hogy ő maga készíti ezeket a krémeket, nagyon izgalmasnak és inspirálónak találom a történetét, azt, hogy szenvedélyből, a szörnyen bonyolult hazai bürokratikus viszonyok között hozta létre a márkát, ment utána minden hozzávalónak, csomagolásnak. Mesélt arról, hogy mennyire nehéz volt megszerezni minden engedélyt, vagy éppen egy-egy olyan illatanyagot, amely teljesen hipoallergén, amely esetleg nem kapható kis hazánkban. Szóval, a krémek alkotója igazi girlboss, wonderwoman – mindezt azért szerettem volna megsúgni, még itt az elején, mert talán így még jobban megértitek az elragadtatásomat. :)

Bevallom, az elején egy icipicit még szkeptikus voltam – sajnos mindig az vagyok a bio és natúr szók hallatán, az embernek rögtön régi, rossz élmények ugranak be róluk – azonban amikor kibontottam és megszaglásztam a termékeket (Nektek is ez az első dolgotok?), elszállt minden kétely. A gyümölcsös, cseppet sem tolakodó, de azért erőteljes, természetes illatuk már félig meggyőzött arról, hogy ezekben a cuccokban bizony van anyag bőven… Volt, amit rögtön elkezdtem használni (például a Rozé ajakápolót és a Vanilla ajakradírt, még az esküvőm előtt, hogy tökéletesen mutasson a rúzs az ajkaimon – ezeket csak ajánlani tudom, főleg, hogy már rég kerestem egy jobb és természetesebb alternatívát a labello helyett…). Azonban a többi krémet csak a nászutam után próbáltam ki, bár így visszagondolva keresve sem találhattam volna jobb alkalmat arra, hogy megnézzem, mit tudnak: az utazás alatt nem használtam semmilyen test- vagy arcápolót, így a sós tengervíz hihetetlenül kiszárította az amúgy is nagyon vízhiányos bőrömet.

Amikor hazaértem az új (még jóformán üres és rettentően káoszos) lakásunkba, hálát adtam érte, hogy azonnal bevetésre készen állt a mentőcsomagom. Amint tudtam, kipróbáltam mindet: a kávés testradírt, az avokádós testápolót, a szőlőmagolajos arcápolót… és rögtön annyira megszerettem őket, hogy esténként azóta is használom mindet. Gazdag, telített krémeknek képzeljétek el őket, amelyeket alaposan a bőrbe kell dolgozni – igazából ez az egyik, ami nagyon tetszik bennük. Érzem, ahogy alaposan felszívódnak, és egészen mélyen hatnak, ráadásul emiatt valahogy más, jobb kapcsolatba kerültem a saját bőrömmel is, mint korábban, amikor más testápolókat használtam. Végre értelmet nyert a számomra a “me-time”, hogy milyen az, amikor egy fárasztó nap után pár percet csak magamra és a testem ápolására szánok, finom illatokkal és olyan termékekkel veszem magam körbe, amelyek tényleg jó hatással vannak a bőrömre.

Merthogy ezek a termékek garantáltan organikusak és mentesek minden kemikáliától és parabéntől (Ti amúgy tudjátok, mik azok a parabének? Csak mert én sokáig nem tudtam: hormontartalmú kozmetikai tartósítószerek, amelyek a bőrön át felszívódva mindenféle károsodásokat okozhatnak a szervezetben.). Nem vagyok szakértő, és nem is szeretnék belemenni ebbe az egészbe – a lényeg az, hogy fantasztikus érzés valami olyat magamra kenni, ami tudom, hogy honnan származik és biztosan jót tesz a bőrömnek.

Itt most nincs lehetőségem arra, hogy mindegyik terméket bemutassam Nektek, de a Blanche webshopjában minden krém mellett láthatjátok a hatóanyagokat is, és elolvashatjátok, hogy milyen hatással vannak rátok – akkor is izgalmas olvasnivaló, ha még csak nézelődtök! Egyébként az abszolút kedvencem a Q10 + hyaluronsavas szemkörnyékápoló lett, amely nagyon finoman hidratálja a szem alatti vékony bőrt, és segít az apróbb, rakoncátlan ráncocskákat kisimítani… De itt is van a TOP 3 favourite:

  1. Q10 + hyaluronsavas szemkörnyékápoló (az emlegetett pihe-puha kis krém)
  2. Avokádós testápoló szőlőmagolajjal (ennek a finom illatát két szobával odébb is érezni)
  3. Agyagos arcradír epermaggal (eper! eper!)

Ha szeretnétek Ti is kipróbálni ezeket a kis csodákat, akkor ide kattintva találjátok a webshopot, ha pedig naponta szeretnétek hallani a márkáról, akkor kövessétek facebookon!

A fotókat én készítettem.

blanche-termeszetes-szepsegapolas-3
blanche-naturkozmetikum
blanche-termeszetes-szepsegapolas-18
blanche-termeszetes-szepsegapolas-27
blanche-termeszetes-szepsegapolas-26
blanche-termeszetes-szepsegapolas-17
blanche-termeszetes-szepsegapolas-13
blanche-termeszetes-szepsegapolas-9
blanche-termeszetes-szepsegapolas-19
blanche-termeszetes-szepsegapolas-22
blanche-termeszetes-szepsegapolas-29
blanche-termeszetes-szepsegapolas-24
blanche-termeszetes-szepsegapolas-31
blanche-termeszetes-szepsegapolas-34

 

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply