ILLUSTRATION SPIRIT & SOUL

MIÉRT BÁNTJÁTOK A VÉKONY LÁNYOKAT?

2017-03-31
girls-all-sizes

Felkavaró. Csontvázak. Zombik kifutója, szégyen. Az a modell a halál kapujában ácsorog! Szomorú. Anorexia! Anorexiások!

Ezek a kommentek egy neves divatblog egyik bejegyzése alá érkeztek, de nem az első alkalom volt, hogy ilyen hozzászólásokat láttam egy vékonyabb nő (ez esetben egy modell) fotójának közlése után.

Nagyon szeretek most élni. Most, amikor a nőknek annyi szabadsága van, mint még soha; most, amikor a nőket arra buzdítják, hogy szeressék a testüket, legyenek természetesek és fogadják el, tartsák szépnek a saját adottságaikat. Amikor a Glamour címlapján retusálatlan cellulitisz virít (thank you Glamour!), amikor Alicia Keys smink nélkül áll kamera elé, és sorolhatnám még mindazokat az apró lépéseket, amelyekkel a hírességek és a divatmárkák napjainkban igyekeznek lerombolni a lehetetlen szépségideálok évtizedek óta tartó uralmát (tudom, tudom, azért még ma sem olyan felemelő a helyzet, a Kardashian-klán és instagram klónjaik pusztító hatására ez alkalommal ne térjünk ki…). Csodálatos, hogy ennyiféle méretű és bőrszínű nőt láthatok a filmekben, fotósorozatokban, a kifutókon – fantasztikus, hogy ma már a telt lányoknak sem kell szégyenkezniük az alkatuk miatt. Azonban azt vettem észre, hogy valami újra átkattant – míg egy molett nő alakját semmilyen negatív felhangú megjegyzéssel nem szabad illetni, addig a törékenyebb lányok a legdurvább csúfolódásoknak vannak kitéve.

Én mindig is szupervékony voltam. Emlékszem, kislány koromban rémálom volt nadrágot vásárolni: általában 2-3 mérettel kisebb nadrágokat hordtam, mert egyedül azoknak a dereka passzolt rám – anyukám pedig hozzátoldott a szárukhoz, vagy épp levágta, ha shortokra volt szükségem.  A védőnőktől folyton megkaptam, hogy kórosan sovány vagyok, a rokonaimtól, hogy ennem kéne, és mindenki, aki nem ismert aggódva kérdezte, hogy “ugye nem tartod magad kövérnek?” (ami persze igen, biztos segítséget jelenthetett volna abban az esetben, ha esetleg anorexiás vagyok). Mondanom sem kell, hogy mindig jó étvággyal ettem és próbáltam hízni, de sosem sikerült – pedig 1-2 kiló plusz vagy mínusz is jól meglátszik rajtam. De még ma is – amikor már jóval “normálisabb” formákkal rendelkezem – érnek olyan kommentek, amelyeket nyilván nem rossz szándékkal tesznek az illetők, de azért rosszul eshetnének (eshetnének, ha hagynám.) Például mit szólnál, ha rólad folyt volna a következő kis beszélgetés:

– Jaj milyen kis vékony vagy, gyere te is, fogd meg a karját, milyen vékony!

– Fúj… nem.

Ez pár hónapja történt, és bár nem nagyon érdekelt a dolog, mert szeretem a saját testemet, úgy, ahogy van, azért utána párszor elég bizonytalanul pillantottam a kissé kiálló csontokkal tűzdelt tükörképemre.

Szerintem rendkívül fontos, hogy egészséges és változatos formájú és méretű nőket mutassanak be médiában – hiszen több millió lány önképére vannak hatással. Azonban amikor egy vékony nőről készült fotó alatt olyan kommentek jelennek meg ezrével, hogy “adjatok már neki enni, mindjárt összeesik” vagy amelyekben zombinak, anorexiásnak bélyegzik, akkor ez miért nem háborít fel senkit? Ki mondta, hogy csak azok a nők számítanak egészségesnek, normál testalkatúnak, akiken van pár kiló plusz? Miért gondolják, hogy azok a lányok, akiknek jobban kilátszanak a csontjaik, azok biztosan bulimiásak vagy anorexiásak? És ha véletlen azok lennének, akkor hogyan tételezhetik fel, hogy egy fintorgó hozzászólással majd segíthetnek az ügyön? Persze jól tudom, a gyűlölködő, arcnélküli kommentháború időszakában kár is ezen töprengeni…

Igazából csak annyit szerettem volna mondani, hogy lányok, bókoljunk egymásnak. Sose bántsuk, hanem vegyük észre a másikban mindazt a szépséget, ami megadatott neki – és hívjuk fel rá a figyelmét. Akár mindennap. Neked mikor mondtak valami kedveset legutoljára – akár a külsőddel, akár a belső értékeiddel kapcsolatban? És Te mikor dicsértél meg másokat legutóbb?

 

*az illusztrációt én készítettem.

You Might Also Like

4 Comments

  • Reply Habos Kakaó Blog 2017-03-31 at 21:57

    Azzal a felszólításoddal, hogy a lányok bókoljanak egymásnak, teljesen egyetértek. Illetve az is fontos, hogy a lányok tudják fogadni a bókokat, nem rögtön átfordítani valami önkicsinyellésbe.
    Azzal is egyetértek, hogy nem sok értelme van az aggódásnak álcázott, de valójában beszólogató és ítélkező megszólításoknak, tanácsoknak.
    A védőnőnek sem feltétlenül ilyen kijelentéseket kellene tennie egyetlen vékony kislány esetében sem, hanem javasolni a szülőknek, hogy vigyék belgyógyászhoz a gyereket, hiszen a genetikai adottságok (testalkat) mellett állhat pl. felszívódási zavar, anyagcsere-probléma is a háttérben. Remélem, ez ma már így is történik.
    Az pedig felháborít, hogy mint egy cirkuszi látványosságot, meg akartak tapogatni és tapogattatni! Az én úszógumijaimat sem fogdossa senki, jó szándékból sem, még csak az kellene!
    De mindezekkel együtt is, mint azt jól tudjuk, sajnos rengeteg testképzavaros gyerek, fiatal felnőtt és felnőtt van. A megszégyenítés nyilvánvalóan nem megoldás, hiszen nem azokat az embereket kellene bántani, akik úgy érzik, csak akkor felelnek meg maguknak, ha csontsoványra fogynak. A zombizó kommentelők inkább forduljanak olvasói levéllel azokhoz a divatcégekhez, amelyek csak 0-ás modellekre hajlandóak tervezni, mert szerintem nem az utóbbiakat kellene bántani, hanem azokat felelősségre vonni, akik miatt ezek az emberek nem tudják elfogadni és szeretni a testüket.

    • Reply Larinne - Rebeka 2017-04-22 at 18:24

      szívemből szóltál! <3 :) :*

  • Reply Rachel 2017-04-20 at 16:17

    Kedves Rebeka!

    Szuper olvasni, amit írtál… Építő, egészséges vélemény, köszönjük, hogy ezt megosztottad! :)

    #lifestorydetail
    (Rengeteget küzdöttem azzal, hogy elfogadjam magam. Pár éve csontsoványra fogytam – hadd, ne mondjam miért – , és úgy sem tudtam elfogadni magam. Pedig most ‘jóval’ nehezebb vagyok ( 😀 ). Ennek elfogadásához is kellett sok-sok hónap… Tényleg mindenki úgy kell, hogy lássa magát, hogy egyedi. Én is csak bátorításként tudom írni, hogy ne arra nézzünk, más mit gondol, hogy más vékonyabb vagy formásabb. Csajok, ti mind egyedülálló és gyönyörű nők vagytok! Ezt nem szabad elfelejteni… Mindig azt méregettem a ruhaboltban a tükör előtt, hogy nem úgy áll rajtam egy fajta felső, mint régen. Az ember változik, itt az ideje új ruhafélét kipróbálni. Új mintát, szabást, típust… :) Bátorság!)

    Még egyszer köszönjük Rebeka!

    Rachel

    • Reply Larinne - Rebeka 2017-04-22 at 18:24

      Szia Rachel, én is köszönöm, hogy megosztottad a történeted és a bátorítást <3 nagyon tetszik az a gondolatod is, hogy az ember változik, és ezért érdemes új szabású ruhákat is kipróbálnia - azt hiszem én pont most tartok egy hasonló változásnál, és ez nagyon inspiráló volt a számomra is :)

    Leave a Reply