OUTFIT

WITHOUT YOU

2016-05-22
2

6

 

Ezeket a képeket akkor készítettük, amikor Virágot fotóztam (emlékeztek, a szépség ebből a bejegyzésből! :) ), és bár nem “hagyományos” outfit fotók (vagyis nem látszom deréktől lefelé), mégis szerettem volna Veletek megosztani, mert az egyik kedvenc összeállításomat viseltem. Ez a virágmintás, buggyos ujjú felső mindig a 80-as éveket juttatja eszembe, ha pedig egy ruhadarabban megérzek egy csepp nosztalgiát, nem tudom megállni, hogy ne erősítsek rá még egy kicsit: a hajamban lévő fekete masnival épp ezt a hatást próbáltam erősíteni. A mintamix pedig az egyik legjobb játék a világon, pöttyös a virágossal, a kedvencem!

Nagyon szeretem ezeket a fotókat, annyira tetszenek a nagy, bordó felületek, piros falak és párnák, a be-bekacsintó türkiz székekkel, és a türköződésekkel! A Ráday utcában megbúvó Púder az egyik legkedvesebb hely a számomra, rengeteg szuper baráti találkozó emléke fűz ide, és a vőlegényemmel is itt beszélgettem először… Ha nem ismeritek, akkor mindenképpen nézzetek be egy hűsítő limonádéra! A bejegyzés végén pedig vár még Titeket egy dal is, amit már napok óta dúdolok :)

***

These pictures were taken by Virág (do you remember this beauty from this post :) ), and while they are not quite “traditional” outfit photos, I wanted to share them with you anyway, because I was wearing on of my favourite outfits. This loose floral top reminds me of the 80’s, and when I feel the slightest nostalgic effect in a piece I can’t help but strenghten that feeling – this time with a huge bow in my hair. Mixing patterns is such a fun game, polka dots with flowers – my favourite!

I love these photos so much, I like the sweet contrast between the giant, red surfaces, pillows and the quiet turquoise chairs. This café (called Púder) is one of Budapest coolest places, you can find it Ráday street and is one of the dearest places for me. Check it out if you’re around! :)

 

1

0

3

2

8

7

9

OH WONDER – WITHOUT YOU

You Might Also Like

No Comments

Leave a Reply